Ki hajózik felhők fölött?
Ki repül a napunk mögött?
Ki énekel némán, sírva?
Ki hazudtol mindent sírba?

Hahó, hahó! Látlak, Kedves!
Ne rejtsd orcád, jaj, ne reszkess!
Csitulj Drága! Némán aludj!
Megvédelek. Kérlek, aludj.

Ki mássza meg minden este
Rejtett kincseket keresve
Üveghegynek összes csúcsát?
Ki végzi el ezt a munkát?

Hahó, hahó! Látlak, Kedves!
Ne rejtsd orcád, jaj, ne reszkess!
Csitulj Drága! Némán aludj!
Megvédelek. Kérlek, aludj.

Aki alszik, egyedül van,
Halkan retteg ámulatban.
Felébredni senki sem mer,
Elveszik csendben az ember.

Álmodj, álmodj, jó éjszakát.
Álmodj létet, éltet, halált.
Álmodj tengert, vad ormokat.
Téged az ár el-elragad.

Álmodj, álmodj, jó éjszakát.
Álmodj rétet, erdőt, madárt.
Álmodj csendet, lassú esőt.
Ne ébredj fel idő előtt.

Csitulj, csitulj, síró Kedves!
Bújj be hozzám, jaj, ne reszkess!
Sírj csak, sírj, de aztán aludj!
Védlek mindig. Kérlek, aludj.

2012. április 21., Budapest

Elérhető

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2012

“Nohát, nohát, megint itt vagy?”
Kérdezed, s vigyorba fullad
Őrjöngő, hamis szád, mellyel
Gyakran lát téged az ember.
Áldozatban azzal keltesz
Bizalmat, majd újra nevetsz.
Kihasználod, felperzseled,
S továbbéled kis életed.
Ó, nem mindig csúf arcod,
Maszkot viselsz, gaz álarcot,
Én látom azt, én ismerem:
Felfeded azt sokszor nekem.
“Nocsak, nocsak” szólt a hangod,
S villám csattant, ég is sajgott,
Kezedből meg, mint a csillag,
Oly ragyogó szikra villant.
Ég az erdő, ég a tenger,
Ég a virág, ég az ember.
Ég az ég is, ég a felhő,
A hőség, jaj, de rekkenő!
Ég a testem, ég a lelkem,
Ég a világ, ég a Minden,
Már nem állhat senki útba,
Elvetted, mi téged sírba
Kergethet, de él a Remény,
Nem uralkodsz, gaz báró, én
Feltámadok, hozok kardot,
Lenyisszantom azt a maszkot,
És látjuk majd azt, ki bujkál
Éjszakánként a falunknál,
Felismernek, rád találnak,
S vége lesz a jó világnak,
Elveszted majd mindenedet,
S én se leszek ott már neked.
Nem becsültél, nem szerettél,
Másvalakit kereshettél,
Őt, ki nem jár szép ruhában,
Nem tanul az oskolában,
Otthon se tesz sohasem más,
Mint a folytonos olvasást.
Keress olyat, aki tanul,
Aki megtűr, és szótlanul
Üli végig minden napod,
Remélem, jaj, hogy megkapod!
Hátha akkor értékeled
Minden dolgot, amit teszek,
Hátha akkor látni fogod
Azt, ki én valóban vagyok,
Értékeled minden munkám,
Nem dobod ki rögtön, spontán.
S végezetül nem égeted,
Ki egykoron jó volt veled,
Nem égeted el a testet,
Sem a fényt és sem a lelket,
Tudni fogod: mi a helyes,
S hogyan lesz az jó is neked.
“Nohát, nohát, megint itt vagy?”
Kérdezed, s vigyorba fullad
Meggyötört, szomorkás ajkad,
Mi most már örökre hallgat.

2011. november 25.; 2012. március 30., Budapest

Elérhető

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2012, szerkesztett

A kiemelkedőbb verseimet elkezdtem átnézni, és a sántító sorokat/részeket felülbíráltam. Most ez a project folyik. Ezért hát az elkövetkező hetekben, hónapokban fel-fel kerül majd valamennyi újraszerkesztett vers. Nehéz, mert figyelnem kell arra, hogy az eredeti ne veszítse el a varázsát, de ugyanakkor helyre is rázódjon.

Nem tudom mellesleg, észre vehető-e, hogy mostanság igyekszem figyelni a pontosságra. Az utóbbi két versem például “hibátlan”.

Ae.

Nincs hozzászólás
Posztolva Oldal kategóriába.