Szemembe gyűl a könny:
A mélabú, a homály.
S szívemben lappang már
A fájdalom, a magány.
Nem tudom, hogyan,
Miért került oda.
De mar, szorít, repeszt,
És nem hagyja abba.
Múlj el, ó fájdalom!
Veled nem nyugodhatok.
S ha elmész, békém lesz,
Mert én itt maradok.
2008. november 25., Budapest
Elérhető
Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2008
