Nyitott Könyv

Altató

Aeidail — Wed, 02 May 2012 18:49:19 +0000

Ki hajózik felhők fölött?
Ki repül a napunk mögött?
Ki énekel némán, sírva?
Ki hazudtol mindent sírba?

Hahó, hahó! Látlak, Kedves!
Ne rejtsd orcád, jaj, ne reszkess!
Csitulj Drága! Némán aludj!
Megvédelek. Kérlek, aludj.

Ki mássza meg minden este
Rejtett kincseket keresve
Üveghegynek összes csúcsát?
Ki végzi el ezt a munkát?

Hahó, hahó! Látlak, Kedves!
Ne rejtsd orcád, jaj, ne reszkess!
Csitulj Drága! Némán aludj!
Megvédelek. Kérlek, aludj.

Aki alszik, egyedül van,
Halkan retteg ámulatban.
Felébredni senki sem mer,
Elveszik csendben az ember.

Álmodj, álmodj, jó éjszakát.
Álmodj létet, éltet, halált.
Álmodj tengert, vad ormokat.
Téged az ár el-elragad.

Álmodj, álmodj, jó éjszakát.
Álmodj rétet, erdőt, madárt.
Álmodj csendet, lassú esőt.
Ne ébredj fel idő előtt.

Csitulj, csitulj, síró Kedves!
Bújj be hozzám, jaj, ne reszkess!
Sírj csak, sírj, de aztán aludj!
Védlek mindig. Kérlek, aludj.

2012. április 21., Budapest

Elérhető

Megint

Aeidail — Sat, 31 Mar 2012 09:26:54 +0000

“Nohát, nohát, megint itt vagy?”
Kérdezed, s vigyorba fullad
Őrjöngő, hamis szád, mellyel
Gyakran lát téged az ember.
Áldozatban azzal keltesz
Bizalmat, majd újra nevetsz.
Kihasználod, felperzseled,
S továbbéled kis életed.
Ó, nem mindig csúf arcod,
Maszkot viselsz, gaz álarcot,
Én látom azt, én ismerem:
Felfeded azt sokszor nekem.
“Nocsak, nocsak” szólt a hangod,
S villám csattant, ég is sajgott,
Kezedből meg, mint a csillag,
Oly ragyogó szikra villant.
Ég az erdő, ég a tenger,
Ég a virág, ég az ember.
Ég az ég is, ég a felhő,
A hőség, jaj, de rekkenő!
Ég a testem, ég a lelkem,
Ég a világ, ég a Minden,
Már nem állhat senki útba,
Elvetted, mi téged sírba
Kergethet, de él a Remény,
Nem uralkodsz, gaz báró, én
Feltámadok, hozok kardot,
Lenyisszantom azt a maszkot,
És látjuk majd azt, ki bujkál
Éjszakánként a falunknál,
Felismernek, rád találnak,
S vége lesz a jó világnak,
Elveszted majd mindenedet,
S én se leszek ott már neked.
Nem becsültél, nem szerettél,
Másvalakit kereshettél,
Őt, ki nem jár szép ruhában,
Nem tanul az oskolában,
Otthon se tesz sohasem más,
Mint a folytonos olvasást.
Keress olyat, aki tanul,
Aki megtűr, és szótlanul
Üli végig minden napod,
Remélem, jaj, hogy megkapod!
Hátha akkor értékeled
Minden dolgot, amit teszek,
Hátha akkor látni fogod
Azt, ki én valóban vagyok,
Értékeled minden munkám,
Nem dobod ki rögtön, spontán.
S végezetül nem égeted,
Ki egykoron jó volt veled,
Nem égeted el a testet,
Sem a fényt és sem a lelket,
Tudni fogod: mi a helyes,
S hogyan lesz az jó is neked.
“Nohát, nohát, megint itt vagy?”
Kérdezed, s vigyorba fullad
Meggyötört, szomorkás ajkad,
Mi most már örökre hallgat.

2011. november 25.; 2012. március 30., Budapest

Elérhető

Szerkesztések

Aeidail — Fri, 30 Mar 2012 18:40:01 +0000

A kiemelkedőbb verseimet elkezdtem átnézni, és a sántító sorokat/részeket felülbíráltam. Most ez a project folyik. Ezért hát az elkövetkező hetekben, hónapokban fel-fel kerül majd valamennyi újraszerkesztett vers. Nehéz, mert figyelnem kell arra, hogy az eredeti ne veszítse el a varázsát, de ugyanakkor helyre is rázódjon.

Nem tudom mellesleg, észre vehető-e, hogy mostanság igyekszem figyelni a pontosságra. Az utóbbi két versem például “hibátlan”.

Ae.

Szösszenet IX.

Aeidail — Sat, 24 Mar 2012 13:29:54 +0000

Szemembe nézz, ne a számra,
Ott a lelkem gyönge fája.
Ott a szellem, ott a holdfény,
Minden ott van, mi az enyém.

Szemembe nézz, ne a számra,
Ott jön ki a vészek ára,
Ott folyik ki, onnan buggyan,
Minden, mi a szíven loccsan.

Szemembe nézz, ne a számra!
Zöld patakom kis folyása
Ellepi a hamisat,
Szól mindig csak igazat.

2012. március 24., Budapest

Elérhető

Keringő

Aeidail — Thu, 22 Mar 2012 16:51:46 +0000

És mert a mi szürkénk
Nem lesz az sohasem,
Mosollyal dalolok
Még egyet kedvesen.
Élek a jövőnek,
Lakom én a múltban;
Virulva ragyogok
Fent, az égi porban.
Képzelek pirosat,
Kékeket és zöldet,
Villogó fehéret,
Vöröset és földet.
S míg az égi vándor
Tovafut az éjben,
Kezemmel rajzolok
Csillagot a mélyben.
Üveget morzsolok,
Kacagok a szélnek,
Bagollyal röpülök;
Örvendek a télnek.
Pirulva álmodok
Zölden őszi tájról,
Könnyezve merengek
Minden régi nyárról.
Tavasz volt, szép tavasz:
Békésen ujjongó.
Tavasz volt, szép tavasz:
De ez is mulandó.

2012. március 22., Budapest

Elérhető

Te

Aeidail — Sat, 03 Mar 2012 09:18:52 +0000

Lassan libbenő lepke, lebegni mersz-e?
Mersz-e, ha kioldom fehér szárnyaim,
Velem?

Vérünktől vöröslik a hófehér tájék;
Kacagva fagyunk meg e boldog órán még,
Vagy csillagokkal borítod életem?
Vagy inkább bőrömbe rajzolsz
Perzselve pusztító álmokat?
Holdtól pislákoló tájon,
Hol zizegve szökkennek az árnyak,
Énekelsz-e nekem? Velem?
Míg az árnyak ránk találnak?
Persze, hiszen ezért élünk,
Akkor jó, ha forr a vérünk,
És sikolyunktól hangos a táj.
Csobbanok a hűs patakban,
Szelíd vagyok vad szavakban,
És így sohasem fagy meg a nyár.

Kedves, kerge lepke, kergetni mersz-e?
Mersz-e, ha szívem adom cserébe,
Engem?

2012. február 28., Budapest

Elérhető

Kulcs

Aeidail — Tue, 28 Feb 2012 11:43:06 +0000

Egy elzárt, kis doboz mélyén
Élnek a félelmek, a dalok.
Ott laknak, míg majd a végén
Eljönnek értük a halvány angyalok.

Nyakukban hordozzák a kulcsát,
Kulcsát az örök szabadságnak,
De csak az kaphatja meg jussát,
Ki ellenszegül a boldogságnak.

S az Úr, a leghatalmasabb,
Ő mindig is kényelemre vágyott.
S az Angyal, ki magasztosabb,
Folyton reménytelenséget látott.

Legyek Angyal? Kis doboz, mit vársz?
Kulcsom beleillik-e a zárba?
S ha kinyitom, Úr, mondd: ott állsz
Majd kedves mosolyomra várva?

2012. február 28., Budapest

Elérhető

Madár

Aeidail — Tue, 14 Feb 2012 14:02:26 +0000

És ím, hát ketrecbe zártak
Annyi szabad, vidám nap után.
Gondolom, most vége lesz a nyárnak,
Hiába csüngök gazdámnak karján.

Pihés, arany szárnyaim rendezem,
És várok arra, hogy megérintsenek,
S ha így van, csodás dalom elkezdem,
Mert komor óráim most nincsenek.

Vajon miért fordulnak felém,
Kik eddig sohasem tették?
Miért szórnak magot elém,
Kik ezelőtt folyton elvették?

És ím, hát ketrecbe zártak,
De boldogan telnek a fényes napok.
Új ablaka nyílt meg a világnak,
És lehetek rab, mégis szabad vagyok.

2012. február 14., Budapest

Elérhető

Szösszenet VIII.

Aeidail — Sun, 12 Feb 2012 17:08:11 +0000

Napsugár, keress meg engem,
Mosolyogj, mintha először látnál!
És én majd nevetek Veled,
Tudod majd, hogy nem hiába vártál.

2012. február 12., Budapest

Elérhető

Tizenhárom

Aeidail — Sat, 04 Feb 2012 12:15:15 +0000

Mezítelen talppal jártam városokat,
Könnyező szemmel láttam borzalmakat,
És sikítottam, amikor féltem a hidegben.

Lyukas garasnak láttam életemet,
Kopár csonkoknak saját két kezemet,
És sikítottam, amikor féltem a hidegben.

Szakadt ruhámban vánszorogva léptem,
Kócos fejemmel hátrafelé néztem,
És sikítottam, amikor féltem a hidegben.

Azt hittem, már mindent értek,
Azt hittem, mindentől félek,
De nem ismertem a pusztító lángokat.

Azt hittem, hogy ez az élet,
Ilyen, mikor minden éled,
De nem ismertem a pusztító lángokat.

Féltem téltől, hótól, s fagytól,
Féltem égtől, fűtől, fától,
De nem ismertem a pusztító lángokat.

Jött az Ördög, s jött a Pokol,
Hozott lángot, mit birtokol,
Kívántam, bárcsak hideg lenne inkább.

Tüzet szított, és mérgező szavaival
Szólt, és együtt voltam haragos lángjaival,
Kívántam, bárcsak hideg lenne inkább.

Most is égek, mint a világ és az ember,
Égnek tavak, ég a jég és a tenger,
Kívántam, bárcsak hideg lenne inkább.

Ósdi, piszkos kalapom fejemről leesett.
Koppant, és széttörte reszkető szívemet.
Mert ez a tűz most még jobban fojtogat.

Az anyag, mi testemen mindig is volt,
Nem tartok mást helyette, mint hamut és port,
Mert ez a tűz most még jobban fojtogat.

És a vérem már gőz, és olvadt a csont,
S lelkem valahol fönt keres új otthont,
Mert ez a tűz most még jobban fojtogat.

És sikítottam, amikor féltem a hidegben,
De nem ismertem a pusztító lángokat,
Kívántam, bárcsak hideg lenne inkább,
Mert ez a tűz most még jobban fojtogat.

2012. január 28., Budapest