“Nohát, nohát, megint itt vagy?”
Kérdezted, majd vigyorba fullad
Őrjöngő, hamis szád, mellyel gyakran
Bizalmat keltettél az áldozatban.
Mert ó, nem mindig ily csúf arcod,
Maszkot viselsz, gaz álarcot,
Melyet csak én láthatok, én ismerek:
Felfedted előttem fegyvered.
“Nocsak, nocsak” szólt a hangod,
S villám csattant, ég is sajgott,
Kezedből meg, mint a csillag,
oly ragyogó szikra villant.
Ég az erdő, ég a tenger,
Ég a virág, és az ember.
Ég az ég is, ég a felhő,
A hőség, ó jaj, de rekkenő!
Ég a testem, ég a lelkem,
Ég a világ, ég a Minden,
Már nem állhat senki útba,
Elvetted mi téged sírba
Kergethet, de él a Remény,
Nem uralkodsz, gaz báró, én
Feltámadok, hozok kardot,
Lenyisszantom azt a maszkot,
S mindenki látja majd, ki bujkál
Éjszakánként a falunknál,
Felismernek, rád találnak,
S vége lesz a jó világnak,
Elveszted majd mindenedet,
S én se leszek már ott Neked,
Mert nem becsültél, nem szerettél,
Mert másvalakit kereshettél,
Ki nem jár mindig szép ruhában,
Nem tanul az iskolában,
Otthon se tesz semmi más,
Csak a folytonos olvasást.
Keress olyat, aki tanul,
Aki tűr és szótlanul
Üli végig minden napod,
Remélem, jaj, hogy megkapod!
Hátha akkor értékeled
Minden dolgot, amit teszek,
Hátha akkor látni fogod
Azt, aki valóban vagyok,
Értékeled minden munkám,
Nem dobod ki rögtön, spontán.
S végezetül nem égeted,
Ki egykoron jó volt veled,
Nem égeted el a testet,
Sem a fényt és sem a lelket,
Tudni fogod mi a helyes,
S hogyan lesz az jó is neked.
“Nohát, nohát, megint itt vagy?”
Kérdezed, majd vigyorba fullad
Meggyötört, szomorú ajkad,
Mi most már örökké hallgat.

2011. november 25., Bp.

Elérhető

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2011