Túl hófödte sipkákon,
Túl zöldellő völgyeken,
Mélységnek romjai között,
Fehérlő mennyeken.

Tollpihe, huss, elröppen,
Majd elveszik az űrben.
Szerelmed is tovaszáll,
Nincs remény e zűrben.

Majd megtalálod a Nagy Őt,
Ki számodra megteremtett.
Ám szempilláid lecsukódnak,
Leszel az Elfelejtett.

Túl hófödte sipkákon,
Túl zöldellő völgyeken,
Mélységnek romjai között,
Fehérlő mennyeken,

Élsz majd, mint hajadon,
Ember mellett lépve,
Boldogan és szabadon,
Békés útra térve.

Az Egyetlen, kinek van hatalma önmaga fölött…

2011. április 16., Budapest

Elérhető

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2011, Barlangrendszer, karakter

Hol egyszer fény,
Most sötét az úr.
Hol szerelem,
Most minden elmúl.
Ne búcsúzz még el!
Nem mondd, hogy próbáltad elégszer.

Könnyek, mely hullnak:
Maga az eső,
Mit akkor hazudtál:
Fájdalom és vád.
Addig zokogunk majd,
Míg egyedül leszünk.
Elvesztünk,
Sosem mehetünk haza.

Így a végén,
Leszek, aki leszek!
Nincs hűséges barát,
aki itt lenne most nekem.
Most búcsúzunk el,
Mondjuk: nem próbáltad elégszer.

A könnyeid, mik hullnak,
Túl sokáig vártak.
Fordíts hátat mindnek:
Fájdalomnak, vádnak.

Addig fogsz majd sírni,
Míg a végén egyedül maradsz.
Elvesztél,
Sosem mehetsz haza.
Elvesztél,
Sosem mehetsz haza…

2011. március 26., Budapest

Elérhető

-

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2011, dalszöveg, műfordítás, videó

Súlytalanság, mi ébren tartja titkunk.
S képzelet, mely mindenkit megőrjít.
A Felszín csupán egy halott héj, hol élnek,
Két lábon járnak az elfeledett Vének.

Volt idő, mikor tudták ott, kik vagyunk,
Mikor örömmel osztottak meg mindent.
Az évek elmúltak, s minket elfeledtek.
Itt ragadtunk, bár néha felkeresnek.

Pikkelyes markomba néha érme téved.
Csatra tűzöm, hogy hajamat díszítse.
Kopoltyúm folyton oxigénre éhes,
A víz számomra mégis végtelenül édes.

Néha származásom elfelejteném,
Felúsznék hozzátok, boldog alvajárók!
Kiknek szemei előtt ott van minden,
Mégis úgy hunyorogtok, mint a sötétben.

A Felszín halott massza, mit elhagyni nem tudtok.
Reszketve, félve gondolkodtok
A jóról, az élten, mi mind elveszni látszik…
Ó, ha tudnátok, hogy Istennőnk csak játszik!

Gyermekei vagyunk a sötét istenségnek,
Lelkünkbe naponta ő veri fel tannyát.
Ne harcolj értünk, drága halandó!
Éltünk számotokra nem jó…

A cél titok. Titok, mi hatalmat követel.
Látom, atyám miért ivott ama szerből:
Lába lett, sétált hosszan közöttetek,
A Véneket kereste veletek.

Én, a kitagadott, ki a Nőnek ellen áll,
Sikítom felétek a mélyből:
Fuss, te drága, keresd ami nincsen!
Mentsd meg a sok fuldokló kincsem!

Mondanám, hogy fordulj, nyisd ki a szemed,
De meglátni úgysem tudod hibáid.
Helyette újakat teszel, megölöd otthonod,
S féltve őrizgeted hatalmas vagyonod.

Ó, igen, tudjuk ám mi játszik nálatok,
Betondzsungelben, pénzzel etetitek mind,
Ki kedves nektek, ostoba emberek.
Elfelejtettétek: vannak még tengerek.

Megfeledkeztetek a zöld, végtelen fákról,
A vizek hűs, csendes folyásáról.
Megmondták már nektek, mégis fejet ráztok:
“A pénz nem laktat!”, de csak kacarásztok.

A Vének szólnak, a bölcs kopoltyús népek.
Uszonyommal én is félve intek néktek:
Hagyjátok abba az örökös vitát!
Vagy megszűnik a Felszín, mi számotokra világ…

2011. március 19., Budapest

Elérhető

-

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2011