A csúfság remegve araszolt a télben,
Hitte, most végre megérti célját.
És majd eléri, ha itt lesz az ideje.
Ám még is rettegve küzdötte tovább magát.

A szépség hozta a tavaszt és a kedvet,
Kacagva szárnyalt a nyomorult körül,
Nem figyelve semmire önnönmagán kívül,
Így végül ostobasága kerekedett fölül.

Mert a szépség folyton meghal a télben,
A csúf pedig örökké megmarad,
Hiába bármilyen beszéd vagy kívánság,
Az átkozott seb ismét felszakad.

A csúf röhög, mint aki jól tette dolgát,
És halhatatlan léte most végre felragyog,
És a szép kínok között ébred majd fel egyszer
Ott, ahol léteznek most is angyalok.

És nekünk már csak a vágyakozás marad,
Hiába ismerjük saját tükörképeinket,
Szenvedünk döntéseink súlyai alatt,
Míg végül az őrület kerít hatalmába minket.

A csúfság remegve araszolt a télben,
Hitte, végre megértette célját.
S lappangva araszolt mindennek mélyére,
Lelkek ezreiben lelte meg otthonát.

2012. január 24., Budapest

Iteradnos – Iter ad nos: Út mihozzánk

Elérhető

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2012

Hol vagy, én drága, örök mosolyom?
Mi történt, hogy elhagytál engem?
Hol vagy? Azt hittem, már itt leszel,
Mikor ragyogva kitárom fekete lelkem.

Miért nem nézel kéklő szemeimbe?
Miért?, hisz te meg én egyek vagyunk.
Ha hozzám érsz, remegve hajtom
Zord szellemem eléd, hogy égjen vigyorunk.

Lángolt hajdan a táj fehér fogunk látván,
S lángolt az ember is szerelmünkre várván.
A víz is remegett, hogy elnyelhesse testünk,
A jég recsegett, ha peremére léptünk.

Látod, végül a fagy nyerte meg létünk,
Az egykori lélek fűtött félelemmel,
De lefagyott, mert nincs, mi tűzbe hozza,
És játékszerként bánik az érzésekkel.

Hol vagy, én drága, örök mosolyom?
Hol vagy? Még folyton várok terád
Amíg csak lehet. Ám lassan késő lesz:
Jeges maszk látszik, hova nyomhatod orcád.

2012. január 23., Budapest

Elérhető

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2012, házi

A nedű édesen lappang
Sötét, árnyas alkonyon,
S míg a bogár zizegve szárnyal,
Illatával csüng a balkonon.

A zöld kacs csavarogva szakít,
Szakít a fallal, és lábra áll.
Szövedékeiből karokat fon,
S a méh remegve tovaszáll.

Arcát torz mosoly csúfítja,
Szemében őrület villan,
És fejében vészesen csendül,
Morbid gondolatok vágya csillan.

Ő most a vadász, s az ember a vad.
Ő most a teremtő hatalom a világon.
Ő most a víz, a föld, a fagy,
Testvéreivel mereng majd a halálon.

A zöld, ha csendesen lappang
Sötét, árnyas alkonyon,
S míg a bogár zizegve szárnyal,
Kacagva áll a balkonon.

2012. január 18., Budapest

Elérhető

Nincs hozzászólás
Posztolva Vers kategóriába.
Címkék:2012